Mélyelemző

A hazai politikai pártok evolúciója egészen elképesztő alakot öltött magára a 2006-ot követő időszakban. Az Őszödi beszéd pillanatától valósan megjelent a Jobbik a palettán, míg az SZDSZ és az MDF végleges elgyengülése is kezdetét vette. A hazai választóközösség új pártokra, új gondolatokra és a korábbiaktól radikálisabb, őszintébb hangnemre vágyott.

A 2009-es EP választáson már egyértelműen lehetett látni, hogy az SZDSZ esélyei megszűntek a túlélésre, míg a Jobbik végleg országos párttá vált közel 15%-os eredményével. A szintén semmiből megjelenő zöld párt, az LMP 2% felett szerepelt. A 2010-es országgyűlési választások idejére gyakorlatilag teljesen felborultak az addig megszokott pártsémák és még nem is tudtuk, hogy ezt a helyzetet mi követi majd. A magyar baloldal képtelen volt magára találni ellenzékben és minél tovább sodródott saját balfácánságában, annál került egyre távolabb a céltól. A mai napig súlyos problémának nevezhető Gyurcsány Ferenc kiválása a pártból. Az egykori miniszterelnök számára többet ért a frontvonalban való politika, mint az MSZP másodvonalában való szorgalmas munka. Az MSZP a kilépés óta képtelen magára találni. Bármennyire tűnhet úgy, hogy 1+1 az általában kettő, ez a pártlogikák esetében nem állja meg a helyét. Amennyiben egy párt kettészakad, az számos negatív érzést vált ki a párt/pártok szavazóiból, függetlenül attól, hogy melyik féllel szimpatizálnak az adott helyzetben. A pártok szavazóinak csak egy bizonyos rétege feltétel nélkül elkötelezett. Ez pedig nemhogy egy választás megnyerésére, de a túlélésre sem feltétlenül elég. A szavazók számára fontos, hogy hiteles, erős, megbízható és kiszámítható alternatívák jelenjenek meg a palettán. A politika ma már ugyanannyira brand mint egy üdítőital vagy gyorsétterem. Amennyiben ezek az impulzusok elmaradnak a pártoktól, akkor azok szavazói inaktívvá válnak vagy új pártot keresnek maguknak. A 2014-es összefogás újdonságának ereje még ugyan megmozgatott egy nagyobb bázist, hiszen korábban a választók nem találkoztak ilyen kooperációval. A 2018-os választási bukás azonban már egyértelműen az összefogás teljes kudarca miatt alakult ki. A lejáratódott és negatív minta, az utolsó pillanatokig húzódó alkudozás tömegek számára vált nevetségessé.

Persze beszélhetnénk a választási rendszerről, a Fidesz alkotta szabályokról, de sokkal fontosabb, hogy előbb bemutassuk, hogy milyen események alakították még az ellenzék mindennapjait az elmúlt 8 évben. Az SZDSZ és az MDF halála után az az LMP vált politikai szereplővé, aki mindenkitől elhatárolva próbálta meg a munkáját végezni. Ez azonban csak két évig tartott, hiszen a 2012 őszén megszületett Együtt mozgalom elvitte az LMP pártjának felét. A 2013 elején megalakuló pártok (Együtt és Párbeszéd Magyarországért) egy pártszövetségben kezdték meg a munkát a 2014-es választásokra. Ennek köszönhetően 2014-ben lényegében négy pólus, azaz a Fidesz, a Jobbik, az LMP és az Összefogás (MSZP, DK, Együtt, PM, Liberálisok) állt egymással szemben. A végül érkező 2014-es választási vereség minden pártot egyfajta újra definiálásra késztetett, de nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy mindegyik párt a lehető legrosszabb konklúziókat vonta le az akkori választásból.

Részben ennek volt köszönhető, hogy 2018-ban sem sikerült érdemi lépéseket tenni a kormányváltás érdekében, sőt egy újabb kétharmad szemtanúi lehettünk áprilisban. Időközben országos tényezővé vált a NOlimpia kampánnyal berobbanó Momentum Mozgalom és a négy év alatt (a NOlimpia mellett) egyetlen igazán érdemi eredményt felmutató (rendszeres és valós reflektálás a Fidesz országos kampányaira, tömeges érvénytelen szavazat a bevándorlás-ellenes népszavazáson) Magyar Kétfarkú Kutyapárt. Az is sokat elmond a pártstruktúráról, hogy két, parlamenten kívüli párt volt képes leginkább erős akciókkal berobbanni a köztudatba, ám ezt a választásokon mégsem jutalmazták kellő mértékben a szavazók. Az összefogás diskurzusában ugyanis beragadtak a régebbi pártstruktúrájú pártok (MSZP, DK, Liberálisok) és a többiek (Együtt, LMP, Jobbik, Momentum, MKKP). Ebben a választási rendszerben pedig ebből a helyzetből egyszerűen nem volt kiút. A pártstruktúrák átalakulása annyira volt elég, hogy az Együtt-LMP-Jobbik-Momentum-MKKP ötös 30% feletti eredménnyel zárja a választást, de ez érdemi együttműködés és a pártok közötti konfliktusok okán lényegében nem jelentett semmit. A választások után az LMP-ben tömeges botrányok (Schiffer, Hadházy kilépése, SRB kizárása, Demeter Márta fel nem vétele, Ungár nyilatkozatai), az MSZP-ben új vezető megválasztása, a Jobbikban pártszakadás, az Együttben feloszlás következett, a Momentum pedig rendkívüli tisztújítás mellett döntött.

Valószínűleg helyes lépés, ha a pártok egy ilyen esemény után levonják a konklúziókat, de közel sincs annyi idejük a mérlegelésre, mint azt gondolnák. 2019 februárjában ugyanis teljes lendülettel kell bevetni magukat a tavaszi EP kampányba, ami az önkormányzati választásokban is meghatározó lehet. A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy egyre inkább közeledik az az idő, amikor a pártoknak ki kell mondaniuk, hogy kikkel és milyen formában kívánnak együttműködni. Az együttműködésnek számos kerete lehet egy önkormányzati választáson. Egy 120 000 fős Nyíregyházán például lehet 8-9 olyan körzet is (a 15-ből), ahol a pártok nem indítanak egymással szemben jelöltet és közösen támogatnak egy polgármester-jelöltet. Minél szélesebb az együttműködés országos és helyi szinteken, annál egyértelműbb lesz a szavazók számára is a struktúra és az elképzelés működése. Ebben a kérdésben természetesen az LMP és a Jobbik álláspontja képviseli a legnagyobb szeletet, hiszen az MSZP és a DK látszólag nyitott az összefogásra.

Amennyiben a pártok ezt az elkerülhetetlen szembenézést, valós mérlegelést, a rendszerhez való teljes igazodást újra megkerülik, akkor az előző évekhez hasonló módon, az eredmény valószínűleg még a korábbiaknál is lesújtóbb lehet. A saját politikai irányvonalak és megfelelő vezetők megtalálása kizárólag a pártok belső ügyét érintik, de a fentebbiekhez hasonlóan lesznek nagyon fontosak az elkövetkezendő években.